A kánon, a Hagyomány
és ami azon kívül esik.

Mi a Szentírás kánonja

A Szentírás katolikus kánonja 73 könyvet foglal magában (46 ószövetségi + 27 újszövetségi). Ezeket a könyveket a korai Egyház Istentől sugalmazottként ismerte el, és hivatalosan megerősítette a hippói (393) és karthágói (397) zsinatokon, véglegesen pedig a Tridenti Zsinaton (1546).

Visszatekintve erre a folyamatra, a megkülönböztetésben latba eső fő tényezőket általában négy kritériumban foglalják össze (didaktikai összefoglalás, nem pedig zárt hivatalos lista):

• Apostoliság — eredet az apostoloknál vagy közvetlen tanítványaiknál.
• Igazhitűség — összhang a kapott és hirdetett hittel.
• Liturgikus használat — szokásos olvasás a korai keresztény gyülekezetekben.
• Egyetemes elfogadás — széles körű elismerés a helyi egyházak körében.

Mi az Egyház Hagyománya

A Hagyomány (nagy H-val) a Krisztustól és az apostoloktól kapott hit élő átadása, megkülönböztetve a kis hagyományoktól (kis h-val) — liturgikus, fegyelmi vagy ájtatossági szokásoktól, amelyek idővel változhatnak. Az egyházatyák írásai, a zsinatok meghatározásai és a Tanítóhivatal tanítása e Hagyomány tanúi és őrzői: átadják és tekintéllyel értelmezik, de szigorú értelemben nem azonosak vele.

Az egyházatyák, az egyháztanítók és a Tanítóhivatal nem helyettesítik a Szentírást — segítik az Egyházat annak olvasásában, védelmében és minden korban való alkalmazásában. A Szentírás és a Hagyomány a hit egyetlen letéteményét alkotja.

Nem eretnek apokrifek (nem kanonikus)

Az "apokrif" (a görög apókruphos, "rejtett" szóból) olyan ókeresztény szövegeket jelöl, amelyek nem kerültek be a kánonba, de keringtek az első keresztények között. Némelyek teológiailag összeegyeztethetők a katolikus hittel; mások nem.

Példák: Jakab protoevangéliuma, Hermász pásztora, Pál és Thekla cselekedetei. Hatottak a katolikus jámborságra (pl. Joákim és Anna, Mária szüleinek nevét a Jakab protoevangéliuma által terjesztett hagyományokhoz kötik), de nincs tanbeli tekintélyük.

Bizonytalan szerzőségű szövegek

Néhány ókeresztény szöveg szerzősége vitatott vagy ismeretlen — pszeudepigráfoknak nevezik őket, ha tévesen egy ismert szerzőnek tulajdonítják. Példák: Barnabás levele, Levél Diognétoszhoz, Didakhé.

Még biztos szerzőség nélkül is jelentős történeti értékük van: megmutatják, hogyan gondolkodtak, imádkoztak és szerveződtek az első keresztény közösségek.

Az Egyház által elutasított szövegek

Olyan írások, amelyeket az Egyház a kánon megkülönböztetésekor nem ismert el sugalmazottként — olyan okokból, amelyek a hamisan tulajdonított szerzőségtől (pszeudepigráfia) és az apostoli kötődés hiányától egészen a hittel nyíltan ellentétes tanításokig terjedtek. Sok közülük régi eretnekségekhez kötődik, különösen a gnoszticizmushoz, amely azt tanította:

• Dualizmus (gonosz anyag × jó szellem), tagadva a teremtés jóságát;
• Üdvösség titkos tudás (gnózis) által, amely csak a beavatottak számára hozzáférhető;
• Doketizmus — Krisztus valóságos megtestesülésének tagadása.

Példák: Tamás evangéliuma, Fülöp evangéliuma, Mária evangéliuma, Júdás evangéliuma. E szövegek ismerete apologetikai értékkel bír: segíti a katolikust felismerni, miért tudta az Egyház a Szentlélektől vezetve megkülönböztetni azt, ami Kinyilatkoztatás volt, attól, ami emberi spekuláció.

Hogyan használjuk gyümölcsözően a Codexet

• Kezdd az egyházatyákkal és egyháztanítókkal — ők alkotják a katolikus képzés klasszikus "tantervét".
• A kiegészítő szövegeket (apokrifok, bizonytalan szerzőség) történeti összefüggésként használd — nem tekintélyként.
• Az elutasított szövegekhez megkülönböztetéssel közelíts — hogy megértsd, miért utasították el őket, nem mint a tanítás forrásához.
• Ha bármely olvasmányról kételyed van, beszélj a plébánosoddal vagy lelki vezetőddel.